Picike Poloniex körkép 2019.10.22!

23일 전

Valami mozog a bokor mögött!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

cryptoparaszt.jpg

BTC, túl nagy falatnak tűnik a 8,250$-os fekete ellenállás, amit tegnap sokadik nekifutásra sem sikerült átlépni, majd 17 óra magasságában bedurvult a buli, volt is nagy csapkodás! Győztese látszólag nincs ennek a csetepaténak, mégis, a shorts oldalon látható 10%-os hirtelen visszaesésből, arra lehet következtetni, hogy az eladói oldalnak nem esett jól és ennek eredménye a leszúrás. De mivel felszúrás is díszíti ezt a gyertyát, az is előfordulhat megelégelték várakozást, ennek következtében 10% pozíció kipottyant, amely mozzanatra a vevőknek kellett volna válaszolni, azonban erre ők is csak messziről nézve reagáltak.
Vasárnap a bikák akcióztak, tegnap a maciktól láthattunk hasonló mutatványt, tehát az utóbbi hetekben megszokott határidős piacok oldaláról történő spekulációs ármozgatás, kicsit visszatért a régi mederbe. Jelentős, a határidős piacokon történő ármozgatás eredményét az utóbbi hetekben láthattuk, ebből csak valami nagy gazdasági válság vagy fellángolás esetén lehetne nagyobb ármozgást előidézni! Tehát egyelőre konkrét Bitcoin vétellel/eladással lehet csak nagyobb és eredményesebb elmozdulást elérni!
Visszatérve órás idősíkra, ahol a 8,250$-os ellenállás alatt egy kisebb háromszög biztosíthatta volna a továbblépést, ez nem jött össze. Viszont itt sem lehet elszakadni a Bitcoin futures visszalépése kényszerétől, valószínű ez okozott kisebb felfordulást 17 óra magasságában. Abban az esetben, ha tovább támadják a 8,250$-os ellenállást, előbb vagy utóbb megadja magát és alakulhat úgy a történet, hogy itt egy zászló esetleg árbóchoz illő alakzat is kialakulhat 8,500$ környékét megcélozva!
Nagyobb piros volume tüskével is régen találkoztunk, tegnap csak a szokásos kisebb zavaró megoldásra futotta, ebből arra lehet következtetni vagy nincs szándék további határozottabb árvisszafogásra, esetleg ilyenre csak a 4 hetes oldalazó mozgás 8,800$ környéki felső szintjénél lesz szükség, vagy ahogy a tegnapi shorts oldali visszaesés is mutatja, megunták a sehova nem vezető harcot és ha a vevők is úgy gondolják indulhat a buli!

"4 órás idősík: a 19-es ciklus sem hozott megoldást, tehát a zöld méretes görbe, az eredetileg 18-as ciklusban várt megoldása helyett, a múlt heti sikertelenség okán a 20.-ra költözik. Ekkora méretes kiugrásszerű emelkedésre, főleg a napos idősík halálkereszt elmaradása okán kellene rágyúrni, kisebb sikerrel, de izzadságszagúan is megoldás születhet, mindenesetre a mögöttünk hagyott 2 lapos ciklussal, illetve az azt megelőző 2k-s határozat visszalépéssel, az áremelkedés kialakulásának kisebb az esélye! Tehát ha a 20-as ciklusban megoldás születik, az szinte biztosan egy látványos mutatvány lesz, ha mégsem és tovább nyúlik a rétes, az egy laposabb ciklust eredményezve még jobb növelné, az amúgy sem kicsi feszültséget."

Napos: pozitív hétvégi elmozdulást követően, nem csodálkozunk a hétfői sehova nem vezető csapkodáson. Továbbra is a szürke zónába történő belépésre várunk, amelyből csak emelkedő irányba távozhatunk, ha a 12k-s célkitűzés el szeretnénk érni! És mint látjuk a szürke zónában, a kék ék ellenállásának elérésével, illetve a mozgóátlag kereszttel (ami csak 2k-s kiugrással kerülhető el), pont kerülhet az utóbbi hetek látszólag sehova nem vezető mozgására. Ezekből egyenlőre csak az ék hozhatja a sikert, a halálkereszt és a zóna alatti mozgás egyaránt a csökkenő lehetőséget erősíti!
Az rsi csíkok felső zónába érkezése, még csak halvány fény a ködben, ettől a halvány fénytől még zátonyra futhat a hajó. Viszont ha a kék ékben rejlő lehetőségeket sikerül kihasználni, első lépésként határozott bika gyertyával kilépni, sőt ezt megkoronázva a szürke zónából is kilépve, akkor a köd ellenére megfelelően erős jelzőfényünk lesz és sikerülhet megtalálni a 12k-s kikötőt.
Kék felfelé tekergő nyíllal kicsit tovább gondoltam a történetet, ami alkalmazkodik a kék ékből maximálisan elérhető 12k-s magassághoz, illetve remélhetőleg a határozottan átlépett 11k-s akkori támaszhoz. Tehát egy 11k-s vissza-tesztet követően kellene továbblépjünk abba a zónába, amit a júni.26. és júly.10.-ei csúcsok kijelöltek, de a továbblépést megelőzően, a most elérni kívánt 12k környéki zóna is szerephez juthat.
Csökkenő irányba nem kell ennyire túlbonyolítani, mivel ezt a lehetőséget, már augusztusban egy piros lefelé mutató nyíllal felvázoltam és mivel lassan 4. hete a szürke zóna alját csipkedjük, sajnos magunk alatt vágjuk a fát!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: miután a vevők vasárnap kicsit összekapták magukat, tegnap csak a szájukat tátották és az eladói oldalán látható kisebb zűrzavart, ismét kihasználatlanul hagyták. Tehát amit a csökkenő irányba mutató 4k- szaggatott vonalú nyíl is mutat, még van egy elég komoly veszély, amit csak a vasárnapihoz hasonló vagy azt meghaladó kirúgások esetén lehet elkerülni.
Shorts oldalon jelenleg úgy néz ki, a tegnapi 10% mínusz, újabb 10%-kal növelhető, tehát a rózsaszínnel felvázolt történet durván 3 hetes várakozás után folytatódhat. A tegnapi Facebook poszt alatt 20%-os visszaesés esetére úgy gondoltam, komoly dolgok is történhetnek, ez a 20% esetleg több, csökkenő irányba segítené a zóna elhagyását és ez arra kényszerítheti a csökkenő irányba spekulálók már meglévő pozícióit vagy a függő megbízásokat, hogy még azelőtt engedjék el a gyeplőt, mielőtt nagyobb bajba kerülnek, esetleges egy áremelkedés esetén fedezet nélkül maradjanak a nyitott pozícióik.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/8SQQVjXN/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/hlxEvLRe/

"Hetes idősík: az utóbbi kék görbével megjelölt sikertelen gyertyakombináció, előrevetítette azt a lehetőséget, amivel szerencsére a múlt héten sem éltünk. Viszont egy olyan lehetőség sem alakult ki, amivel most nyugodtabban várhatnánk a folytatást, de azt is jelzés értékűnek kell vegyük, hogy sikertelen gyertyakombináció után sem tudtak szárnyra kapni, a csökkenő irányú lehetőségek. Az rsi csíkra már hónapokkal ezelőtt felvázoltam kettő kereszt utáni folytatási lehetőséget. Nem éltünk ezzel a lehetőséggel, habár a hullámzás hasonlít az általunk felvázoltra, siker nélkül semmit sem ér! Tehát a szeptember végi, határozott visszalépés következtében kinyitott csökkenő irányú 5k-s kapu, továbbra is nyitott, ennek bezárására csak 10k fölött van lehetőség, aminek a kulcsát 2 hete keressük, de reménykedünk abban hogy az előttünk álló héten meg is találjuk!
És végül a ribbon indikátor, ami elég jól rámutat az utóbbi hét tétjére, tehát nem véletlen hogy ilyen sokáig tart kitalálni hogy is tovább. https://www.tradingview.com/x/M8E14Rrc/"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/uqmp7y6C/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/XcoOdcff/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/sg9zsGwM/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/VNPiTBAR/
https://www.tradingview.com/x/RnNIWKaA/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/YoRQg0vu/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/MM7H91Gt/
https://www.tradingview.com/x/I8epBJt5/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/



Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra


Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo


Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/

Donate lehetőség csak 20k-s ár fölött!

Authors get paid when people like you upvote their post.
If you enjoyed what you read here, create your account today and start earning FREE STEEM!
STEEMKR.COM IS SPONSORED BY
ADVERTISEMENT